Ez a hat alapvető kiindulópont alkotja meg annak a térnek az alapvető keretét, amelyre a Principy života® irányul, és amiben az működik.

A balesetek nem véletlenek, mert mindenki a maga szerencséjének a kovácsa.
Ha minden baleset a teljes véletlen eredménye lenne, akkor maga az életünk is a véletlenek halmaza lenne. Az élet azonban, egészen bizonyíthatóan egy összetett, teljes tökéllyel járó szerkezethez kapcsolódva működik, amely semmiféleképpen sem tudna egy darabban maradni akkor, ha az élet történéseit véletlenek határoznák meg. Ezért abból indulunk ki, hogy minden egy univerzálisan érvényben lévő rend eredménye, s mindennek megvan a maga oka és okozata – beleértve a baleseteket, a betegségeket és a többi eseményt is. Életünket magunk alkotjuk azzal, ahogyan az okozati összefüggések láncolatába belekapcsolódunk, mivel azonban nem vagyunk mindig megfelelően ezen összefüggések tudatában, az az érzésünk, hogy a dolgok java maguktól, beleszólásunk nélkül történik meg, melyet a véletlenek és a sors irányít. Azonban minél több összefüggésre lát rá az ember, annál bölcsebb és sorsának annál hatalmasabb urává válik.

A hibák feltárása saját világképünk javítását jelenti.
Annak a szilárdan működő rendnek az elképzelése, ahogyan életünkben az összes dolog történik, ahhoz az érzéshez vezethet, hogy ezt a rendet már ismernünk kellene, azt be kellene tartanunk, és ha nem tartjuk be, akkor azért büntetve leszünk. Ez az elképzelés ahhoz a krónikus félelméhez vezethethet, amelyet a hibák elkövetésével szemben táplálunk, ami viszont az embert az életben teljesen megbénítja. Az ember így nem uralja az életét, mert a valódi úr az a kitalált bíró lesz, aki a hibák elkövetéséért oszt büntetést. Mi azonban meg vagyunk arról győződve, hogy az élet célja és annak értelme nem az univerzális rend betartása, hanem annak a felfedezése. Ezt képzeljük el úgy, mint amikor nem tudjuk, milyen fejjel menni a falnak. Ha falba verjük fejünket, az igencsak fájdalmas. Nem mondhatjuk el azonban, hogy minket a fal büntetett. A fejfájás annak az okozati összefüggésnek az eredménye, amely addig a világképünkből ugyan hiányzott, de ha azt felfedeztük és nem tovább már nem verjük a fejünket a falba, a fejfájás eltűnik és világképünk ismét egy darabbal lesz jobb. Az tehát az igazán bölcs ember, aki a világképében található összes hibát igyekszik feltárni, mert ennek útján válik élete egyedüli urává.

Mindenki nélkülözhetetlen, csak éppen rá kell jönnie, mikor és hol.
Sokan nem urai saját életüknek, mert annak az érzésnek a fogságában élnek, hogy ők jelentőség nélküliek, vagy hogy életüket a nap alatt keményen meg kell szolgálniuk. Mi azonban meg vagyunk arról győződve, hogy igenis mindenki a világmindenség része (de legalább a bolygóénak) és már az az egyszerű tény, hogy létezik, azt jelenti, hogy itt megvan az ő maga helye, ami csakis az övé, és ahol ő helyettesíthetetlen. Csakhogy valóban nem egyszerű rájönni arra, hol is található az az egyedi hely, ahol az ember helyettesíthetetlen. Az tehát a bölcs, aki ezt a helyet nem mások megerősítése révén keresi, hanem önmaga belső berkeiben, mert a rejtett potenciál ott rejlik. Annak, akinek ezt a potenciált sikerült feltárnia, és teljes mértékben kihasználnia, az lesz éltének ura, és ezzel életében a maga helyére kerül.

Az ember teljes potenciálja kizárólag a férfi és a nő együttműködése révén érhető el.
Sokan nem uraik életüknek, mert igyekeznek egész emberré válni, holott vagy csak nők, vagy csak férfiak. Ezeknek az embereknek az az érzésük, hogy őket az ellentétes nem uralja, mert a másik nem értékeire soha nem képesek szert tenni. Az az igazán bölcs ember, aki tudja, hogy az egyenjogúság nem azonosságot jelent. A férfi és a nő egyenértékűsége abban rejlik, hogy közülük mindkettő nélkülözhetetlen, jóllehet mindenkettőjük potenciálja más, és ezért eltérő területen múlhatatlan elül. Életének ura ezért az, aki az összes kapcsolatban azt teszi, ami neki a legjobban megy, és nem igyekszik folyton bizonyítani, hogy arra is képes, amire valójában nincs felépítése.

Minden ember mindig azt teszi, amit a saját szemszögéből tekintve a leghelyesebbnek tart.
Nem lehet életének ura az, aki azt gondolja, hogy a világ teli van mind olyan ellenséggel, aki csakis ellene van. Mi úgy gondoljuk, hogy minden egyes ember mindig úgy cselekszik, ahogy azt a saját szemszögéből nézve a leghelyesebbnek vél. A probléma azonban abban rejlhet, hogy ez a nézőpont nagyon-nagyon korlátozott. A bölcs ember tudja, hogy a rossz a korlátozottság és a tudáshiány eredménye, és ezért szereti a bölcsességet, mert a rossz feletti győzelemhez annak útján jut el.

Élni annyit jelent mint változni.
Az élet alapját a környezeti hatásokra való reagálás képessége jelenti. Az nem is él, aki folyton ugyanolyan igyekszik maradni. A bölcs ember tudja, hogy az idők változnak, és velük együtt a nézőpontok és az álláspontok is változnak. Ezért képes hát az élete ura lenni, mert semmi sem akadályozza őt abban, hogy életének minden pillanatában önmaga lehessen, avagy tudja, hogy az, ami ma igaz lehet, már nem biztos, hogy holnap is az lesz. Világos hát számára az, hogy van értelme annak, ha saját igazát kifejezésre juttatja, de oka már nincs harcolnia érte, mert azt az élet folyójának árja úgyis továbbsodorja.